„A tanulás és tanítás alkotmányos szabadságáról van szó”: egyre többen háborodnak fel az ELTE tanszékvezetője miatt

2024. november 18. 17:53

„Orbán Balázs, Kis főni az ELTE-ÁJK-n védi Phd-dolgozatát” – ezzel a felütéssel kezdte írását Polyák Gábor.

2024. november 18. 17:53
Orbán Balázs

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

A politikai vélemény miatti diszkrimináció súlyosan sérti az egyenlő bánásmód elvét, ezt írta az M1-nek az Alapvető Jogok Hivatala annak kapcsán, hogy Polyák Gábor, az ELTE tanszékvezetője közösségi oldalán kérte ki magának, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az intézményben doktorál. Azt is közölték,

a politikai jellegű hátrányos megkülönböztetést nemcsak törvényellenes, de az oktatás szellemiségével is ellentétes.

„Orbán Balázs, Kis főni az ELTE-ÁJK-n védi Phd-dolgozatát” – ezzel a felütéssel kezdte írását Polyák Gábor, a Média és Kommunikáció Tanszék docense azt kifogásolta, hogy az ELTE jogi kara nem mondta azt Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának, hogy „menjen inkább az NKE-re”

Aáry-Tamás Lajos is megszólalt a kérdésben

Aáry-Tamás Lajos szerint figyelmen kívül kell hagyni Polyák Gábor bejegyzését, amelyben a tanszékvezető kitartóan ellenzi, hogy Orbán Balázs azon az egyetemen szerezzen tudományos fokozatot, amelyet az állam nem hajlandó rendesen támogatni – írja a HVG.

A tanszékvezető kilép az egyetemre vonatkozó normák keretéből, óhaját csak jogsértő módon lehetne teljesíteni.

Kirekesztő írása sérti a művelődéshez való jogot, a tanulás és tanítás alkotmányos szabadságát. Írása politikai pamflet, így is kell kezelni”

– közölte hétfőn az oktatási jogok biztosa Polyák Gábor Facebook-bejegyzésére reagálva, amelyben az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője kikérte magának, hogy Orbán Balázs az intézményben szerezzen PhD-fokozatot, mert szerinte „a kormány minden nap beletörli a mocskos talpát az ELTE-be”.

Polyák korábbi posztjának tartalmától az ELTE is elhatárolódott, az egyetem vezetése „a tudomány szabadsága elválaszthatatlan részének tekinti azt is, hogy a tudományos műveket és tudományos teljesítményeket kizárólag azok minősége, és ne a szerző személye alapján ítélje meg”.

Ezzel az oktatási jogok biztosa is teljesen egyetért, aki szerint a fenti megállapítás egyszerre igaz a kormány politikai igazgatójára és a vitát kirobbantó tanszékvezetőre is:

Világok választják el egymástól őket, mégis együtt alkotnak független szakmai közösséget az ELTE-n”

– írta Aáry-Tamás, majd kiemelte, hogy egyikük ízlése sem döntheti el, mit csináljon, mit kutasson, mit gondoljon a világról a másik.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. november 19. 12:04 Szerkesztve
“pofánvágnálak legszívesebben…kifejezheti a magánvéleményét, és annak a jobboldalon van következménye, mint pl Somkuti Bálint menesztése mutatja…” - írja a jónevű Jack Reynor. Ne vicceljen. Orbán Viktorék jelző és indoklás nélkül kinyilvánított “békevágya” egy EGYÉRTELMŰEN honvédő (önvédelmi) harc kapcsán - mely az EGYETLEN (ENSZ határozat és a közmegegyezés szerint) elfogadható háborús ok lehet - csak azt jelentheti, hogy Ukrajna lássa be, hogy gyengébb, ezért adja meg magát. Ezt gondolták végig az említettek (Somkuti és Orbán), akik egyébként 14 év után még azt hitték (!?), hogy O. Viktornak a saját hatalmi érdekét szolgáló aljas szájalásához példát találhatnak egyáltalán a történelemben. Vagyis O. Viktornak is ez a véleménye. Akkor miért van a helyén O. Balázs? És Viktor? (Itt vita folyik, menjen ketrecharcosnak, ha pofonokra vágyik.)
Zokni
2024. november 19. 11:07
“Hát akkor magán alapon takarodjon egy magánegyetemre” - írja gullwing eftárs. A közpolitikai megállapodás szerint minden nemzetbelit szolgálnia kell minden közösségi intézménynek, mert mindenki fizet adót. Ezért minden érdek lehetőleg figyelembe veendő, és ehhez minden vélemény meghallgatandó! A véleményeknek vannak korlátai, (emberség, polkorrektség, jog). Ezek közé NEM tartozik a kormánypolitika bírálata. Főleg, mert a fent említett “mindenkiben” az ellenzékiek is bele értendők. (A CEU már nem magyar egyetem.)
Zokni
2024. november 19. 10:39
“Egy szakdolgozatot politikai okból elgáncsolni nem magánvélemény.” - próbál vitázni balbako eftárs. Olvasson, használjon szótárt, ha nem érti! Leírtam, NEM az övé volt a döntés, csak egy bizottság morális megingására reagált. Ott a 444 cikke! ÉN MINDIG MEGPRÓBÁLOK UTÁNAJÁRNI, mert a kormánysajtó manipulál. Maga meg a társai alig várják, hogy a cikkben leadott maszlagot befalják, és szaporítsák. És mindezt azért, mert mostmár nyilvánvaló, hogy rosszul voksoltak? De Orbánéknál csak jobb lehet! Mert tőlük már csak egyre rosszabbat lehet várni, hiszen nincs pozitív közösségi céljuk. (Illetve, ami van, titokban tartják, mert választási marketingre alkalmatlan a “jobbá”, a “kevésbé rossz”, a “talán” az “igyekszünk” stb. jelzők…)
2024. november 19. 08:47 Szerkesztve
egyre többen háborodnak fel az ELTE tanszékvezetője miatt ---- naná. Amíg van pénz rá, miért ne? A kifogyhatatlan a Fidesz 60 -on túli fiataldemokrata, meg a 40-es korú Fidelitas erre kapható csicskaserege.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!